MÁLYUSZ ELEMÉR
(Makó, 1898. augusztus 22. – Budapest, 1989. augusztus 25.)
Magyar történelemtudomány egyik legkiemelkedőbb, nemzetközi hírű képviselője. Kutatómunkája a magyar történelem szinte minden korszakára kiterjedt. Tevékenysége különösen is jelentős a magyar középkorkutatása szempontjából. Számos szakcikke, könyve jelent meg.
1898-ban Makón született evangélikus családban. Középiskoláit a szegedi piarista gimnáziumban végezte. Diplomát a budapesti Eötvös Collégium tagjaként szerzett történelem-latin szakon. 1920-ban doktorált. Ezt követően Bécsben két éven át levéltári kutatásokat folytatott. 1922 és 1930 között a Magyar Országos Levéltárban dolgozott, magántanári képesítést szerzett, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen történelmet oktatott, szerkesztője volt a Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattárnak, majd a Századok című folyóiratnak. 1945-ben kényszernyugdíjazták. Ezután lett 1947 és 1954 között a magyar evangélikus egyház országos levéltárának a munkatársa. 1954-ben lehetővé tették számára, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében dolgozzon, ahonnan 1968-ban ment tényleges nyugállományba. 1973-ban Akadémiai-díjban részesült. 1989. augusztus 25-én hunyt el. Budapesten a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Halálának 10. évfordulóján tiszteletére Makón emlékkonferenciát szerveztek és múzeumi kiadványt adtak ki. Egykori szülőházán és gyermekkorának színhelyén 2000-ben emléktáblát helyeztek el.
