Bűnmegelőzési Program Makón

„Tegyünk együtt egy biztonságosabb Makóért!”

BM-16-MI-0140 azonosító számú projekt

2017. április - 2017. augusztus

 

A Belügyminisztérium az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 17/2016. (V. 13.) BM rendelet alapján nyílt pályázatot hirdetetett „Bűnmegelőzési projektek megvalósítására” tárgyban.

Makó Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a „Településbiztonság” komponens témakörben, és a program megvalósítására mintegy 1,5 millió Ft támogatást nyert.

Makó város vezetése elkötelezetten valósítja meg azt a programot, amelynek köszönhetően növekszik az itt élők biztonságérzete, a közösség tagjainak egymásra irányuló figyelme, a segítségnyújtás tudatos felvállalása, javul a lakosság életminősége. A sikeres pályázat eredményeként 2017. április hónaptól 2017. augusztus hónap végéig Makó város és a térség településein élők önvédelmi képességét erősítő tájékoztató műsorok, érzékenyítő programok, előadások, rendőrségi bemutatók, önvédelmi képzések kerülnek megrendezésre a város kulturális, sport és szabadidős létesítményeiben, illetve a helyi oktatási intézményekben.

Együttműködő partnerünk: Makói Rendőrkapitányság.

Támogatók: Belügyminisztérium, Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács


CÉLUNK


Akciónk a legveszélyeztetettebb csoportokat szólítja meg, a fiatalokat, az időseket és a nőket. A preventív bűnmegelőzést segíti honlapunk, amelynek célja az egymást támogató és kiegészítő együttműködés, széleskörű összefogás a lakosság minél teljesebb megszólítása, a prevenció eljuttatása közvetlenül az otthonokba. Ezért is kapott kiemelt hangsúlyt a social média alkalmazása, a célzott online platform kialakítása, amely lehetővé teszi a naprakész információk megosztását, a gyors és egyszerű tájékozódást, és a szerzett információk elméleti tesztelését is.

Honalpunkon megtalálható a Makói Bűnmegelőzési Program rendezvénynaptára, közbiztonsági tájékoztatók, az események képgalériája és egy elektronikus kvízjáték is.

A közbiztonsági totót helyesen kitöltők között a program záró rendezvényén ajándékokat sorsolunk ki.
Ki szeretné próbálni tudását? 13+1 kérdés ITT:

Bűnmegelőzési kvíz

Kísérje figyelemmel a program rendezvényeit, TEGYÜNK EGYÜTT EGY BIZTONSÁGOSABB MAKÓÉRT!

Kapcsolat: gilinger.nandor@mako.hu