Mutasd mindet!

A makói Magán Zeneiskola Koncert Fúvószenekara tevékenysége

A makói Magán Zeneiskola 1994-es alapításakor célul tűzte ki, hogy – szociális helyzetüktől függetlenül – a Makón és térségében élő növendékek lehető legszélesebb köre, minél több művészeti ágban, a legmagasabb szakmai színvonalon vehessen részt az alapfokú művészetoktatásban. Az intézmény tevékenysége által közel 25 éve több mint 1000 térségben élő gyermek számára biztosítja a lehetőséget, hogy a zene-, képző-, valamint a táncművészeti ágban fejlessze tehetségét, tudását, képességeit.

Intézményünk kiemelten fontosnak tartja növendékeink művészeti csoportokban, zenekarokban való részvételét, így az iskolában megalapítása óta működik zenekar, mely mára közel 80 főből álló, sikeres, országosan és nemzetközileg elismert koncert fúvószenekarrá fejlődött. Tagjai az iskola legtehetségesebb középiskolás, egyetemista korú tanulói, kiváló tanárai, valamint Makón és környékén élő egykori növendékei. A zenekar alapító-karnagya: Dr. Csikota József, a makói Magán Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakképző Iskola Makó igazgatója, a Fúvószenekarok és Együttesek Magyarországi és Kelet-Közép-Európai Szövetsége WASBE-Tagszervezet elnöke.

A zenekar rendszeres fellépője belföldi és külföldi nemzetközi találkozóknak, versenyeknek, fesztiváloknak. Az együttes 25 esztendős fennállása alatt járt a belgiumi Neerpeltben az Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválon, az olaszországi Pianellóban, a spanyolországi Valenciában, a horvátországi Medvejában, Metkovicban, Splitben, Romániában (Lugoson, Szapárifalván, Bodófalván, Igazfalván, Korondon), az izraeli Kiryat Yam-ban, a lengyelországi Katowicében, Szerbiában (Szabadkán, Adán, Zentán) a svájci Schaffhausenben, Yverdonban, Oroszországban Moszkvában, a németországi Löbauban, Stuttgartban és a montenegroi Herceg Noviban.

A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége felkérésére Magyarországot képviselve részt vett a svájci EXPO keretében a VII. Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválon, majd a budapesti IX. Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválon. Szintén meghívásos alapon lépett fel a görögországi Echedoros Ifjúsági Fúvószenekari Fesztiválján is.

A zenekar nemzetközi versenyeken minden alkalommal dobogós helyezést, kiemelt arany minősítést nyert. Ezek közül talán a legjelentősebbek a 2007-ben Neerpeltben az Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválon kiemelt zenekari kategóriában szerzett I. díj, 2008-ban Valenciában a Certamen Internacional de Bandas de Musica – Ciudad de Valencia versenyen elért III. díj és 2009-ben Moszkvában a II. Fúvószenekari Verseny és Fesztiválon megszerzett kiemelt arany díj, a Moszkva Kupa.

A zenekar ápolja a határon túli, romániai és szerbiai magyar kötődésű zenekarokkal kiépült barátságokat; összeköttetései révén hozzájárul Makó testvérvárosi kapcsolatainak létrehozásához, ápolásához, mint például az izraeli Kiryat Yammal. A zenekar az olaszországi Martinsicuro XV. Nemzeti és V. Nemzetközi Zeneiskolai Zenei Fesztiválján való részvétele szintén Makó testvérvárosi kapcsolatát erősítette, ahogyan a németországi löbaui EXPON-n való részvétele is.

Az intézmény széles körű hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatai által a zenekar kiemelkedő szakmai rendezvényeken is részt vett meghívott együttesként, és képviselte hazánkat, városunkat. 2014-ben Debrecenben a Fúvószenekarok és Együttesek Világszövetségének (World Association for Symphonic Bands and Ensembles – WASBE) I. Regionális Kelet-Európai WASBE Konferenciáján a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Koncert Fúvószenekarával közösen egyesített zenekarként adott nagysikerű koncertet, 2016-ban pedig a II. Regionális WASBE Konferencián, Prágában.

Intézményünk Koncert Fúvószenekara minden évben házigazdája az augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén megrendezésre kerülő nagyszabású makói Nemzetközi Fúvószenekari Találkozónak, valamint a városban hagyománnyá vált, évről évre nagyobb érdeklődést, több mint 1500 fős hallgatóságot vonzó Újévi Koncertnek.

Az elmúlt évtizedek augusztus 20-ai nemzetközi fúvószenekari fesztiváljai alkalmat adtak, hogy a zenekar több európai, Európán kívüli  és határon túli fúvószenekart hívjon meg, lásson vendégül, és remek koncertekkel a Makón és térségében élőknek örömet szerezhessen. Az együttes nemzetközi kapcsolatai által az elmúlt két évtized alatt Makón járt egy belgiumi fúvószenekar, a Katowicei Murcki Fúvószenekar (Lengyelország), Metkovic Város Fúvószenekara (Horvátország), a Szabadkai Fúvószenekar (Szerbia), a Zrenjanini Fúvószenekar (Szerbia), a Kiryat Yam-i Konzervatórium Fúvószenekara (Izrael), Tajvani Fúvószenekar, a Nus-i La Lyretta Fúvószenekar Olaszországból, valamint számtalan magyarországi együttes és külföldi vendégkarmester.

A város kulturális és művészeti életben való aktív részvételével, hangversenyeivel, rendezvényeivel, magyarországi és nemzetközi szakmai kapcsolataival meghatározó módon hozzájárul Makó művészeti és kulturális életének magas színvonalú építéséhez, értékeinek gazdagításához, jóhírének öregbítéséhez Magyarországon és a világban egyaránt.