A makói vöröshagyma íze erősen csípős, fűszeres. Alakja kerekded, fölül vállas, a helyi szóhasználat szerint leánycsöcsű, gyökérzete finom, nyaka behúzódott, héjazata bronzvörös, húsa fehér és szilárd, íze erősen csípős, magas szárazanyag-tartalmú, jól eltartható, közepesen korai érésű. Piacra tavasszal zöldhagymaként, később csomózott, nyár elején vágott, nyár végétől téli eltartásra kerül forgalomba.
Szirbik Miklós prédikátor 1836-ben írta, hogy „az egész Alföldet és Bánátot elönti Makó gyökerével, hagymájával és paprikájával”. A belső legelő kiosztásával (1861) a zsellérek is kaptak 2200 magyar hold területet, ekkor vált szántóföldi terménnyé a hagymánk. Belterjes kertkultúrát teremtve a makóiak nem vándoroltak ki Amerikába. 1863-ban a bécsi, 1888-ban a brüsszeli világkiállításon mutatták be a makói vöröshagymát.
