Mutasd mindet!

Dughagymás termesztési mód

Makón földrajzi adottság miatt az étkezési vöröshagymát közvetlenül magról nem lehetett termelni. Az első évben magról dughagymát, a másodikban dughagymáról étkezési hagymát termelnek. A dughagyma termesztéséhez az őszi mélyszántást négy lóval 12 col mélyen végezték, amelyet tavasszal kézi fogassal és boronával elsimítottak. A hagymamagot eredetileg kapával rónára, az 1920-as évektől kézi vetőgéppel vetették. A növényápolását gyomlálással, majd keskeny pengéjű, rövid nyelű kapával, majd tolókapával végezték. A dughagymát hatfelé osztályozták, legnagyobb a piklesz, azután következik az első, második, harmadik, negyedik osztályú dughagyma és végül a legkisebb, a zsiga. A makói kertész az első, második és harmadik osztályú dughagymát ültette el, a többit piacon értékesítette. Mivel a dughagyma elvetve magrózsát nevel, a virágrügyképződést hőkezeléssel, hagyományosan kemence feletti szárítással gátolják meg.

dughagyma