Mutasd mindet!

Makói Óvoda beiratkozási rendje a 2016/2017. nevelési évre

Hirdetmény

Makó Város Önkormányzata a fenntartásában működő

Makói Óvoda beiratkozási rendjét a 2016/2017. nevelési évre

vonatkozóan az alábbiak szerint határozza meg:

 

1/ Beiratkozás időpontja:

  1. április 25. (hétfő) 8.00 – 16:00 óra között, és
  2. április 26. (kedd) 8.00 – 16:00 óra között. 

2/ A beiratkozás helye:

6900 Makó, Erdélyi püspök u. 8.

3/ A nevelési év 2016. szeptember 1. napjától 2017. augusztus 31. napjáig tart.

4/ Az óvoda felvételi körzete Makó város közigazgatási területére terjed ki.

5/ Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. A szülő kötelessége, hogy biztosítsa gyermeke óvodai nevelésben való részvételét, így köteles beíratni gyermekét a hirdetményben meghatározott időpontban.

6/ A beíratással kapcsolatos fontos tudnivalók:

  • Be kell íratni minden gyermeket, aki 2016. augusztus 31-ig betölti a harmadik életévét, ugyanis a nevelési év kezdő napjától (2016. szeptember 1-jétől) legalább napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni.
  • Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a felvételi körzetben lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.
  • Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik (A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 49. § (1) bekezdés). A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti. A jelentkező gyermekek felvétele, fogadása az óvodai nevelési évben – amennyiben azt a férőhelyek száma lehetővé teszi – folyamatosan történik.
  • szeptember 01-jétől az Nkt. 8. § (2) bekezdése szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson köteles részt venni, melynek teljesítéséért a szülő felelős (Nkt. 72. § (1) bek.). A szülő kérelmére a jegyző (dr. Bálint-Hankóczy Beatrix 6900 Makó, Széchenyi tér 22.) – az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó – az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.
  • Az Nkt. 8. § (5) bekezdése értelmében a gyermek hároméves korától annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amikor az ötödik életévét betölti, az óvodába járási kötelezettségét családi napköziben is teljesítheti abban az esetben, ha a családi napköziben a szolgáltatást nyújtó személy rendelkezik az óvodapedagógus munkakör betöltéséhez előírt szakképzettséggel, és munkája során figyelembe veszi az óvodai nevelés országos alapprogramjában foglalt követelményeket.
  • A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt (a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. § (2) bekezdése).
  • A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.

7/ A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, melyeket a beiratkozáskor be kell mutatni:

  • a gyermek születési anyakönyvi kivonatát,
  • a gyermek és a szülő(k) lakcímigazolványát,
  • gyermek TAJ kártyáját,
  • a gyermek esetleges betegségét, speciális igényét igazoló szakvéleményt, orvosi igazolást,
  • elvált, illetve élettársi viszonyban élő szülők esetén a szülői felügyelet jogát igazoló hivatalos dokumentumot,
  • nem magyar állampolgár esetén a gyermek státuszát igazoló dokumentumot, továbbá a szülőnek igazolnia kell azt is, hogy milyen jogcímen tartózkodik a gyermek a Magyarország területén (Nkt. 92. §),
  • orvosi igazolást, mely szerint a gyermek közösségbe mehet (3 hónapnál nem régebbi),
  • gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozatot (ha van ilyen),
  • szülők munkáltatói igazolását,
  • a sajátos nevelési igenyű gyermekeket nevelő óvodába való felvételhez a szakértői es rehabilitációs bizottság javaslatát.

Amennyiben gyermeke sajátos nevelési igényű, kérjük hozza magával az erről szóló szakvéleményt, illetve amennyiben rendelkezik egyéb kedvezményre jogosító dokumentummal (rendszeres gyermekvédelmi támogatás, tartós beteg, több gyermekes igazolás) kérjük hozza magával ezen dokumentumot is.

8/ Az intézmény minden épülete az Alapító Okirata alapján fogadja az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekeket. (Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek közül a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján sajátos nevelési igényű: pszichés fejlődési zavarral küzdő gyermekek, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, a többiekkel együtt nevelhető gyengénlátó gyermekek, a többiekkel együtt nevelhető nagyothalló gyermekek.)

9/ Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése esetén alkalmazható jogkövetkezmények:

A 3. életévét betöltött gyermek beíratásának elmulasztását a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. tv. 247. §-a szerint az a szülő vagy törvényes képviselő

  1. a) aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába, illetve az iskolába nem íratja be,
  2. b) aki nem biztosítja, hogy súlyos és halmozottan fogyatékos gyermeke a fejlődését biztosító nevelésben, nevelés-oktatásban vegyen részt,
  3. c) akinek a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeke ugyanabban az óvodai nevelési évben az iskolai életmódra felkészítő foglalkozásokról, illetőleg ugyanabban a tanévben az iskolai kötelező tanórai foglalkozásokról igazolatlanul a jogszabályban meghatározott mértéket vagy annál többet mulaszt,

szabálysértést követ el, amelyért 5.000,- Ft-tól 150.000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható.

10/ Értesítés a döntésről

Az óvoda vezetője az óvodai felvételi, átvételi kérelemnek helyt adó döntését írásban, a kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozati formában közli a szülővel.  Az óvodai felvételi, átvételi kérelem elbírálásáról, a döntést megalapozó indokolással, a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással értesíti a szülőt. Az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntés közlésének határnapja 2016. május 26.

Az óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermek átvétele esetén az óvoda vezetője a döntésről értesíti az előző óvoda vezetőjét.

A szülő, amennyiben azt az óvodai beiratkozás napján – az elektronikus elérhetőségének megadásával – kérte, elektronikus úton értesítést kap arról, hogy a gyermeke óvodai felvételt nyert vagy felvétele elutasításra került.

Jogorvoslati eljárás szabályai: A felvételi kérelem elutasítása esetén hozott határozat ellen  a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül   a szülő Makó Város jegyzőjének címzett, de az óvoda vezetőjének átadott kérelmet nyújthat be. Az óvodavezető döntése tekintetében a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést az Nkt. 37. § (1)-(3) bekezdése és a 38. §-a alapján.

11/ A hirdetmény az Nkt., valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet alapján került összeállításra.

További felvilágosításért az intézmény vezetőjéhez, Kotroczóné Mátó Éva intézményvezető-helyetteshez (Makó, Erdélyi püspök u. 8. tel.: 06-62/611-056) szíveskedjenek fordulni.

Fullscreen Mode

 

 

 

 

 

 

Telefonszám: 62/511-813   Fax szám: 62/511-801   E-mail-cím: info@mako.hu

Makó, 2016. március 21.

                                                                                                                Bálint-Hankóczy Beatrix

                                                                                                                    jegyző